|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 10 találat | lapozás: 1-10 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Takó István 2008. november 5.Október 31-én a Házsongárdi temetőben Takó István egyetemi lelkész felszentelte Dr. Hirschler József prelátus-plébános (1874–1936) felújított síremlékét. Budapesten született, papnak ment, tanulmányait a római Collegium Germanico-Hungaricumban végezte, kettős doktorátust szerzett, bölcseletből és teológiából. Az örök városban eltöltött hét esztendő meghatározta egész további életét. Első művészettörténeti jellegű írásai Rómához kötődtek. Hirschlert Kolozsvárra, a Szent Mihály-plébániára helyezték, hitoktatónak, majd az egyetemi hallgatók szemináriumának igazgatója lett. Megalakította az egyetemisták Mária Kongregációját. Kinevezték a Szent Mihály templom plébánosának. Elkészíttette a neogótikus főoltárt. Megteremtette a szegények modern iskolaépületét, a kolozsmonostori Auguszteumot. A katolikus nőnevelés céljára felépíttette a korszerű leánynevelő-intézetet, a Marianumot, a tanítást a Temesvárról érkezett Miasszonyunk iskolanővérekre bízta. Hirschler Erdélyi Magyar Lányok címen havonta megjelenő folyóiratot is alapított a Marianumnak. Az impériumváltás után segítette a tanulókat és tanárokat azzal, hogy kiadta Bitay Árpád Rövid román nyelvtan című munkáját és az ugyancsak általa szerkesztett – Istoria literaturii romane – című román irodalomtörténetet. A Marianumban Providentia néven modern nyomdát rendeztetett be. 1925-ben újabb intézményt, zeneiskolát létesített. /Sas Péter: Hitélet. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2008. december 20.A kolozsvári katolikus egyetemi lelkész, Takó István október óta látja el ezt a tisztséget. Előbb tanítónak készült, majd Gyulafehérváron végzett teológiát. Öt évig Segesváron volt segédlelkész, onnan nevezték ki a kolozsvári tisztségbe. /Mihály Noémi: Hitélet – Én is élhetek teljes életet. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 20./2009. május 10.Tizenötödik alkalommal hívták össze Magyarországon az egyetemi pasztorációs konferenciát. Az idei alkalomra április 23–25. között került sor Egerben. Évek óta hagyomány, hogy ide az erdélyi egyetemi pasztoráció munkatársait is meghívják. Az idei konferencián Brassóból Mihály Imre segédlelkész és két egyetemista, Kolozsvárról Takó István egyetemi lelkész és Györgypál Enikő pasztorálasszisztens vett részt. Fontos tapasztalat volt a mások értékeivel, sajátosságaival való találkozás. A konferencián részt vettek római és görög rítusú katolikusok, evangélikusok és reformátusok. Az erdélyi egyetemi lelkészségek közötti párbeszéd 2008. április 19-én kezdődött Kolozsváron, az Országos Katolikus Egyetemi Találkozó (OKET) keretén belül. E találkozók megismétlődtek 2008. november 8-án Brassóban az OKET-en és a 2009. április 18-i gyulafehérvári OKET-en. /Györgypál Enikő: Egyetemi pasztorációs konferencia Egerben. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 10./2011. február 24.Mátyás király születésnapja,a Kolozsvári Összefogás Napja?Április 2-a az újabb – végre hivatalos – szoboravató időpontja Mátyás király születésének évfordulóját ünnepelte tegnap délután Kolozsvár Főterén a szoborcsoportnál szép számban összegyűlt polgárság, amely úgymond felavatta a több hónapja hivatalos újraavatására váró, tavaly felújított emblematikus műemléket. A koszorúzással, majd a Himnusz eléneklésével záruló megemlékezésen Molnos Lajos városi tanácsos, illetve a római katolikus, az evangélikus-lutheránus és az unitárius egyház képviselői rövid méltatásokkal, fohászokkal emlékeztek a város nagy szülöttjére. Koszorút helyezett el ugyanakkor Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter is, aki megerősítette: április 2-án sor kerül a világhírű Fadrusz-alkotás restaurálásának hivatalos átvételére, újraavatására. Mátyás király születésének 568. évfordulója alkalmából egyébként más rendezvényekre is sor került a kincses városban, így a koszorúzás körüli félreértések ellenére végül méltóképpen ünnepelt Kolozsvár magyarsága. Molnos Lajos RMDSZ-es kolozsvári városi tanácsos, az ünnepi megemlékezés, egyben a kolozsvári közösségnek címzett, az ünneplésre (Meg)hívó szó ötletgazdája az ünnepélyes zsoltáréneklést követő felvezető beszédében Mátyás király születésének évfordulója alkalmából közös kívánságként fogalmazta meg, hogy Mátyás király megszámlálhatatlan évig a kolozsvári magyar közösség szívében, tudatában, szobra pedig szülővárosa Főterén maradhasson. „Ha kitartotok tanításomban, valóban tanítványaim lesztek, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz benneteket” – idézett ezt követően János evangéliumából Takó István egyetemi lelkész, aki a római katolikus egyház képviselőjeként vett részt a megemlékezésen. Takó az „igazságos” uralkodóként elkönyvelt Mátyás király által képviselt szellemiséget példaként állította a közösség és annak vezetői elé. Kiemelte: emberi életünk legalapvetőbb vágya az igazság megismerése, a szabadság elnyerése. – „Meghalt Mátyás király, oda az igazság” – emlékeztetett a lelkész a népszerű mondásra, felvetve a kérdést: megmaradhatunk-e mindössze ennél a megállapításnál, amikor nagy királyunk emléke előtt tisztelgünk, aki hatalmát az igazság szolgálatába állította és azon szellemben gyakorolta, miszerint minden hatalom Istentől származik. Mint elmondta, a Mátyás király kőbe és bronzba zárt emléke előtt lerótt kegyelet csak úgy lehet őszinte, ha cselekedeteinkben ragaszkodunk az igazságosság általa képviselt eszményéhez, amely ugyanakkor szabaddá tehet bennünket. Végül azért fohászkodott, hogy a mai vezetők is ezen elvek és szempontok tudatában gyakorolják a rájuk bízott hatalmat. Az evangélikus-lutheránus egyház képviseletében Kalit Eszter vezetőkért és közösségért fohászkodott: Isten segítségét kérte a hatalmi feladatok felelősségteljes teljesítéséhez, illetve ahhoz, hogy Kolozsvár közössége méltón őrizhesse Kolozsvár emlékét. Kijelentette: Mátyás király személyének nagysága századok után sem halványodott, a szoborcsoportban megörökített emléke városunk kincse, büszkesége. Rüsz Fogarasi Tibor lelkipásztor az unitárius egyház megbízottjaként imájában hálát adott azért, hogy a magyar közösség megünnepelhette Mátyás király születésének évfordulóját. Köszönetet mondott ugyanakkor városunk nagy szülöttjéért, Fadrusz Jánosért, továbbá azokért – és azoknak –, akik adományaikkal, munkájukkal, hozzáállásukkal a műemlék felújítását támogatták. Háromszor ennyien április 2-án? Teljesen érthető a Mátyás király születésének évfordulója alkalmából szervezett tiszteletadó ünnepség – jelentette ki az eseményen résztvevő, majd a szoborcsoportnál koszorúját elhelyező Kelemen Hunor kulturális és örökségvédelmi miniszter. A politikus kijelentette: szerette volna, hogy február 23-a legyen a felújított szoborcsoport hivatalos átadásának időpontja, biztosnak tekinthető ellenben április másodika. „Bízom benne, hogy az elkövetkező száz évben nem szorul majd a szoborcsoport felújításra” – tette hozzá Kelemen Hunor. Molnos Lajos később lapunknak elmondta: a magát szép számban képviselő közösség ékes bizonyítéka a kolozsvári összefogás érvényesülésének. Bízik abban, hogy a közösség jövő ilyenkor az általa javaslandó a Kolozsvári Magyar Összefogás napja keretében ünnepli majd meg a nagy király születését. Gergely Balázs, az EMNT Közép-erdélyi régióelnöke szerint örömteli esemény volt a közös ünneplés. Hozzátette: bízik abban, hogy április másodikán, a szoborcsoport hivatalos átvételekor háromszor ennyi résztvevő jelenik majd meg Kolozsvár Főterén, ezzel a mozzanattal is méltó módon átadva a műemléket az utókornak. Tegnap egyébként több mint 300-an voltak jelen az ünneplésen, köztük Eckstein-Kovács Péter, az államfő kisebbségi ügyekért felelős tanácsosa. Mint elmondta, tősgyökeres kolozsváriként vett részt a megemlékező ünnepségen: „Kolozsvári vagyok, és egyértelmű, hogy minden kolozsvárinak szíve-csücske Mátyás király és ez a szoborcsoport” – fogalmazott a politikus, aki örvendetesnek minősítette a tényt, hogy az emlék immár felújítva, egykori méltóságában díszeleghet Kolozsvár főterén. A koszorúzás ünnepi mozzanatát követően a rendezvény a magyar himnusz közös éneklésével zárult. ZAY ÉVA , Szabadság (Kolozsvár) 2012. július 31.Helytörténet – Ma Loyolai Szent Ignác jezsuita rendalapító emléknapja390 éve avatták szentté – 10 éves a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ Több mint fél évezrede, loyolai baszk nemes családban született Inigo Lopez de Loyola, aki háborúban szerzett súlyos sebesüléséből való hosszadalmas felépülése során, harminc esztendősen tért meg. Új szerzetesközösséget alapított, azt Jézus Társasága néven 1540-ben ismerte el hivatalosan a pápa. A jezsuita rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. Halála után néhány évtizeddel boldoggá, majd szentté avatták. A jezsuiták rendje még alapítója életében jelentősen elterjedt. Kolozsváron ma jezsuita lelkiségi központ is működik. A tíz éve alapított Manréza központ annak a városkának a nevét viseli, ahova Loyolai Szent Ignác egykori gyógyulása után visszavonult, kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ma van Loyolai Szent Ignác, a Jézus Társaság (jezsuiták) megalapítójának ünnepe. Szívéből fakadó, mély életszentségre vallanak a Lelkigyakorlatokban olvasható szavai: „Vedd, Uram és fogadd... mindenemet, Te adtad nekem mindezt; neked, Uram, visszaadom... rendelkezzél mindezzel akaratod szerint! Add nekem szeretetedet és kegyelmedet, mert ez nekem elég.” Ignác 1491-ben, valószínűleg az esztendő második felében született egy loyolai baszk nemes családban. Érdekes, hogy csak 30 éves korában tért meg, addig, ahogyan önmaga írja: „A világ hiúságainak szolgált.” 1521-ben, Pamplona várának védelmében – amelyet I. Ferenc francia király ostromolt – súlyosan megsebesült, egy ágyúgolyó szétroncsolta a jobb lábát. Gyógyulása kilenc hónapig tartott, megtérése a betegágyán következett be. Nyilvános működése előtt a Monseratthoz közeli Manréza kisvárosba vonult vissza, ahol kemény vezeklő életet élt, és lelkileg megtisztult. Ott kezdte el megírni Lelkigyakorlatos könyvét, amely mindmáig egyik legbensőségesebb ihletője a lelkiségi világirodalomnak. Inigo Lopez de Loyola előbb Alcalában, majd Salamancában végzett egyetemi tanulmányokat. Társakat gyűjtött maga köré, akikkel lelkigyakorlatot tartott. Az inkvizíció előtt is gyanúba keveredett, börtönbe vetették, tanításának igazolása után azonban szabadlábra helyezték. Bölcseletet tanul Párizsban, folytatja teológiai tanulmányait, s ezzel párhuzamosan betegeket ápol a kórházakban. Pappá szentelése után első szentmiséjét 1538 karácsonyán mutatta be a római Santa Maria Maggiore bazilikában. A következő esztendőben nagy éhínség ütötte fel a fejét az Örök Városban, és Ignác újra bizonyított: társaival megszervezte a közellátást. III. Pál pápa 1540. szeptember 27-én, Regimini militantis Ecclesiae című okiratával Societas Jezu – Jézus Társasága – néven ismerte el az új szerzetesközösséget. A rend már alapítója életében nagyon gyorsan terjedt, a XVII. században már harminckét tartományban 13 ezer taggal működött. A fáradhatatlan rendalapító és egyetemszervező 1556. július 31-én halt meg. 1609-ben boldoggá, 1622-ben szentté avatták. Loyalai Szent Ignác szerepét joggal tartjuk alapvető fontosságúnak a katolikus megújulás folyamatában. Célok, eszközök, intrikák A különféle nagyhatalmi érdekek és politikai intrikák kereszttüzében XIV. Kelemen pápa 1773-ban, úgymond a „béke kedvéért” feloszlatta a jezsuita rendet, amelyet VII. Pius állított vissza 1814-ben. A társaság rosszakarói többek között azt az esetlen vádat eszelték ki, hogy a jezsuiták szerint „a cél szentesíti az eszközöket.” Ez nagyon naiv és hamis fogalmazás. Valójában Loyolai Ignác stílusában mindig a cél volt a fontos, s nem az eszközök. Ezalatt viszont azt értjük, hogy nem a hajlam, a szokás, az emberi szempontok, a kényelem s a világi felfogások számítanak. Még csak az önszeretetnek és nagyravágyásnak azok a magukban jogos szempontjai sem, amelyeket bizonyos fokig az egyházi élet is elismer. A rendnek a lelkek üdvéért és Isten nagyobb dicsőségéért mindent félretenni tudó életvitele tette a Jézus Társaságot naggyá és elismertté. A társaság napjainkban a legnagyobb létszámú férfi szerzetesrend. 2010 januárjában az összesen 18 266 jezsuita közül 12 887 pap, 2818 a papságra készülő tanuló rendtag, 1589 szerzetes testvér és 972 szerzetes újonc – akik kétéves felkészülésüket töltik a noviciátusban. A jezsuiták közé lépők hosszú (általában 10–12 év) képzési folyamatban vesznek részt, ez magába foglalja a papságra készülők esetében a filozófiai és teológiai tanulmányokat is. Sokan a teológiai licenciátus megszerzése mellett tovább képzik magukat más tudományágakban. Romániában jelenleg huszonegyen – hat nemzet fiai – szolgálják Istent, az Anyaszentegyházat és embertársaikat. Napjainkban a rend tagjai az öt kontinens 127 országában vannak jelen. Kevesen tudják, hogy a megalapítástól napjainkig több mint ezer jezsuita halt vértanúhalált Japántól Kanadáig, Portugáliától Mexikóig és Ázsiától Afrikáig. Jezsuiták magyar földön Magyar földre 1561-ben érkeztek az első jezsuiták. Oláh Miklós esztergomi érsek kérte segítségüket a tridenti zsinat szellemében elindított reformtervének megvalósításához. Szántó István páter kezdeményezésére XIII. Gergely pápa megalapította Rómában a Collegium Hungaricumot. Az első tizenegy jezsuita 1579. október 20-án érkezett Erdélybe Báthory István fejedelem meghívására, s Kolozsváron telepedtek le, ahol rövidesen megnyitották az első jezsuita iskolát. Ez hamarosan felsőfokú képzéssé alakult át, ami a kolozsvári egyetem kezdetét jelentette. Napjainkban a másként gondolkodók is elismerik a magyar jezsuitáknak a nemzeti nyelv és irodalom, a magyar iskola és tudomány, a művelődés és művészetek terén végzett munkásságának értékét. Ki merné tagadni Pázmány Péter bíboros zamatos magyar szófűzésének, erőteljes nyelvezetének és eredeti gondolatközlési formáinak az irodalmi magyar nyelv kialakulására gyakorolt döntő hatását? Ki ne ismerné el Szántó István és Vásárhelyi Gergely vitairatainak, Káldi György bibliafordításának, Faludi Ferenc és Baróti Szabó Dávid költészetének irodalomtörténeti jelentőségét? Ki vonhatná kétségbe Berzeviczy Henrik és Szentmártoni Ignác matematikai, Lippai János botanikai, Szegedi János jogtudományi munkásságát, a világhírű Hell Miksa csillagászati eredményeinek és Sajnovics János nyelvtudományi kutatásainak úttörő jelentőségét a magyar és a világtudomány történetében? A Jézus Társaság alapítója azt akarta, hogy a rendtagok mindig készen legyenek a küldetésre, ahol az Anyaszentegyháznak és a pápának szüksége van rájuk. Ezért a szokásos három szerzetesi fogadalom (szegénység, tisztaság és engedelmesség) mellé egy negyediket is tesznek: a pápának való engedelmességet, hogy rendelkezzen velük, ha valamilyen sajátos szolgálatra választaná ki őket. Lelki vezetés bárkinek a Manrézában Kolozsváron tíz éve nyitotta meg kapuit a Manréza Jezsuita Lelkiségi Központ, a Hajnal negyedi Tudor Arghezi utca 2. szám alatt. A lelkigyakorlatok folyamatában tapasztalható meg Isten, akinek akaratát keresve, megtalálva és követve lehet csupán igazi életünk. Ahhoz, hogy ezt elérjük, fontos elsajátítanunk annak a folyamatnak a lépéseit, amelyen keresztül személyesebben megismerhetjük az evangéliumot és Jézus személyét, amelyben felfedezhetjük, hogyan irányítsuk életünket a mai körülmények között, és amely segít gyakorolni magunkat az imában és az önismeretben való életben. Lelkigyakorlatot végezni annyit jelent, mint elkezdeni felfedezni Istent minden emberben és minden dologban, hiszen ez az, ami segít Isten terve szerint használni minden teremtett dolgot. A megszentelő találkozások helyéről így vall Dr. Ozsváth Judit egyetemi oktató, a Keresztény Szó rovatvezetője: „A Csendet szeretettel örző helyek erőtere megérinti a lelket. Emberi okoskodásainkhoz kijózanító ellentpontként szolgált a Manréza (és a benne élők) áhítatos csendje. A jezsuiták mindent egyben látó, kontemplatív szemléletéért, és az abból forrásozó nyitottságért is hálás lehet minden oda betérő. Szentelő tevékenységük és a másokat is ilyen irányba segítő csendes jelenlétük fel nem becsülhető ajándék a Valóságot darabokra szabdaló, tájékozódásvesztett emberi tudat által kreált illuzió-világban.” Ugyancsak a 10 éves Manréza Lelkiségi Központ által Jezsuiták és az ignáci lelkiség című jubileumi kiadványban olvashatjuk: Amikor elhagyjuk ezt a szent teret egy lelkigyakorlat után, általában azt éljük meg, hogy a jó Isten is ott ballag velünk. Vezet vissza a külső tevékenységek közé, aztán egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy Ő az, aki tevékenykedik bennünk és általunk – írja Takó István egyetemi lelkész. A központ előzetes egyeztetéssel magyarul is szervez lelkigyakorlatokat, lelkinapokat és konferenciákat, hétvégét különböző csoportoknak, valamint sokrétű tevékenységet fiatalok részére. Közreműködőikkel együtt a kolozsvári jezsuiták július 21. és 25. között megszervezték a Fiatalok Szentignáci Találkozóját melynek keretében megbeszélték a művészetek, a média szerepét életünkben, de sor került közös főzésre és sportolásra is. Július 24-én, délután a Deák Ferenc/Eroilor utcában, este pedig a Cipariu téri görög katolikus templom alagsorában szerveztek lelkesítő táncösszejövetelt. A jezsuiták helyi közösségének szolgálatán keresztül a kolozsvári Manréza Lelkiségi Központ a szeretet, a párbeszéd, a hit védelme és az igazságosság előmozdításának otthona. FODOR GYÖRGY Szabadság (Kolozsvár) 2012. augusztus 17.Más formát próbál felvenni idén a CSITHálaadó szentmisével vette kezdetét kedden délután a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó (CSIT), amelynek résztvevői gyalogos zarándoklat keretében érkeztek a többnapos rendezvényre, a Mária-út több útvonalát követve. „Több szempontból is más formát próbál felvenni idén a CSIT” – mondta László Rezső programkoordinátor, aki szerint az egyik legfontosabb újítás, hogy kétnapos zarándoklattal kötötték össze a találkozót. „Eddig többnyire templomi jellegű volt, most inkább a szabadba visszük ki a programokat, hiszen meggyőződésünk, hogy ott kell a fiatalokhoz szólni, ahol a legtöbbet szeretnek tartózkodni, azaz a nyílt területen, a szabadban” – fogalmazott a szervező. Hozzátette, olyan elemeket próbáltak beépíteni a programba, amelyek a tavalyi, Erdélyi Madrid nevű találkozón nagy sikert arattak a résztvevők között. László Rezső szerint az idei CSIT lényege az egyházmegyei pasztorációs terv továbbvitele ifjúsági területre is. „Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet – szól a missziós parancs. Ezzel azt szeretnék elérni, hogy ne csak hadakozzunk a sötétséggel, hanem gyújtsunk fényeket a fiatal szívekben, hogy higgyenek a jövőben, reméljenek” – nyomatékosította. Kifejtette, az ötnapos együttlét során azt elemezik a több száz fiatallal, hogy tulajdonképpen miről is szól a mai világ. „Hiszen Isten szeretetéről beszélünk, de ahogy körülnézünk, rengeteg problémát, nehézséget látunk. Majd úgymond rákapcsolódunk az isteni pályára, azaz megmutatjuk a fiataloknak, hogy mégis van megoldás, mégpedig Jézus Krisztusban. Ennek megvalósításában pedig segíteni fog a közösség is, így együtt teszünk tanúságot arról, amit Isten körül tapasztaltunk. Nagyjából ez a lényege a CSIT-nek” – magyarázta az atya. A résztvevők három korcsoportra osztva hallgatják az előadásokat, olyan előadóktól, mint Steve Thomashefski amerikai pap, Majoros Tibor, a Katolikus Ifjúsági Találkozó mozgalom képviselője, illetve Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség ifjúsági lelkésze. Több lelki program is lesz, de a játék és szórakozás sem marad ki a kínálatból. A zenei szolgálatot Csiszér László végzi, a záróesten a Psallite együttes koncertezik. „Most, hogy végre sikerült többnaposra szervezni a találkozót, több idő marad a résztvevőknek az egymással és Istennel való találkozásra. Több élménnyel tudnak gazdagodni a fiatalok, több és színesebb programmal tudjuk kitölteni a találkozót” – mondta a szombatig tartó rendezvény kapcsán Kovács Attila csíksomlyói plébános, aki szerint ez egy új kezdetet is jelenthet a CSIT történetében. R. B. Krónika (Kolozsvár) 2015. október 13.Gyárfás-emlékkonferencia KolozsváronMéltánytalanul felejtette el az utókor Ünnepi emlékmisével vette kezdetét a Szent Mihály-templomban péntek délután Kolozsváron megszervezett Gyárfás Elemér-emlékkonferencia. A főcelebráns Dr. Jakubinyi György, a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye érseke, egyben a konferencia egyik védnöke mutatta be a legszentebb áldozatot, akivel több, a városban szolgáló és más helységekből érkezett pap koncelebrált, köztük Marton József nagyprépost, egyetemi professzor, Kovács Sándor főesperes-plébános, Orbán Szabolcs ferences tartományfőnök, Holló László egyetemi docens, az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, Kádár István esperes-plébános, Nóda Mózes és Jitianu Liviu egyetemi előadótanárok, Takó István egyetemi lelkész. Szentbeszédében a főpásztor hangsúlyozta: ahogyan Gyárfás Elemér minden körülmények között hitbeli meggyőződéssel, sokoldalú tudását latba vetve kiállt a magyarság és a katolikus egyház jogaiért, ugyanúgy kell tennünk nekünk is. A Báthory-líceumban megtartott konferencián az érsek úgy vélekedett: a Szentírás szerint cselekszünk, amikor elöljáróinkról megemlékezünk. A konferencia célja, hogy tanuljunk Gyárfás Elemér életéből, példájából. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök, a konferencia védnöke azért tartotta fontosnak az értekezlet megszervezését, mivel Gyárfás Elemér sokoldalú munkássága nem igazán ismert, ugyanakkor azon erdélyi magyar politikusok, közéleti személyiségek közé tartozik, akiket méltánytalanul felejtett el az utókor. NAGY-HINTÓS DIANA Szabadság (Kolozsvár) 2016. augusztus 19.Kevesen hallják meg az egyház hívásátAz oktatási túlkínálat és a lelkészi hivatás társadalmi megbecsültségének csökkenése okozhatta az idei gyengébb érdeklődést a teológiai képzések iránt – értékelték lapunknak az illetékesek. Ugyanakkor úgy vélték, ezen a területen az elhivatottság, illetve a példamutatás is nagyon fontos. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal, ezért elég nehéz jó példának lenni” – mutatott rá a Krónikának Takó István egyetemi lelkész. Az őszi felvételi időszakra szinte valamennyi lelkészképzéssel foglalkozó tanintézetben mAradtak betöltetlen helyek. A Kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem keretében működő Protestáns Teológiai Intézet az erdélyi református férfi és lány, illetve a királyhágómelléki református férfi jelentkezők számára hirdet pótfelvételit szeptember 13–15-én. Dr. Pásztori-Kupán István, az intézet professzora a Krónikának úgy értékelte, több oka van a lanyhább érdeklődésnek. Szerinte ebben az is szerepet játszik, hogy az egyetemek több helyet hirdetnek, mint amennyi a lehetséges jelentkezők száma, a diákok pedig aszerint is válogatnak, hogy hová könnyebb bekerülni. A teológián felvételi van, ahol olyasmit is elvárnak a jelentkezőktől, amit középiskolában nem tanulnak, így eleve hátrányban van. „A másik ok, hogy a lelkipásztori munka társadalmi megbecsültsége csökkent. Ez különösen városi környezetben érhető tetten, de falun is változóban van" – fejtette ki Pásztori-Kupán István, aki szerint ösztöndíjakkal és lakhatási feltételekkel is próbálják bevonzani a fiatalokat. Kollégiumuk az egyik legkorszerűbb, de bővelkednek ösztöndíjakban, külföldi tanulási lehetőségekben is. „Néha amiatt fő a fejünk, hogy küldhetnénk külföldre diákokat – nemcsak Magyarországra, hanem német vagy angol nyelvterületre is –, azonban a nyelvtudás hiánya miatt a hallgatók ezeket a lehetőségeket nem veszik olyan mértékben igénybe, mint amennyire módjuk lenne rá" – mutatott rá a lehetőségek tárházára a professzor. Oktatási svédasztal Pásztori-Kupán István szerint a teológiai képzés attól jó, hogy kicsiben történelemtudomány is, kicsit klasszika-filológia is, hiszen három ókori nyelvet is megismernek a diákok, de az intézet modernnyelv-képzést is nyújt. „A teológia általános műveltséget kíván mind a mai napig nyújtani, az elképzelésünk az, hogy általános műveltség tekintetében is széles látókörű lelkipásztorokat képezzünk. A teológia olyan svédasztal, ahol elég sok mindenbe bele lehet kóstolni, ami után az ember visszatér ahhoz a szakterülethez, amellyel szívesen foglalkozna" – magyarázta. Hozzáfűzte, a teológiai képzésnek társadalmi vonatkozásai is vannak, azok a diákok is megtalálják számításaikat, akiket a világ gondja érdekel, és segíteni szeretnének, hiszen a hallgatók idősek, látás- és hallássérültek gondozásából is kiveszik a részüket. „A teológiai képzésben sok a lehetőség, a diáktól függ, hogy mennyire tudja és akarja ezt kihasználni" – vélte Pásztori-Kupán István. A kevesebb jelentkező egyébként nem jellemző a Protestáns Teológiai Intézet valamennyi szakirányára, unitárius vonalon például kétszeres volt a túljelentkezés nyáron. Dr. Rezi Elek rektorhelyettes a Krónikának elmondta: az unitárius teológiai képzésre idén többen jelentkeztek, mint az elmúlt két évben. „Nagyon meg vagyunk elégedve, nem is hirdettünk pótfelvételit. Akiket felvettünk, kiváló teljesítményt nyújtottak" – értékelt Rezi Elek. Vonakodnak az elköteleződéstől Mintegy húsz hely mAradt betöltetlen a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karán is, ahol szeptember 5–15. között szerveznek pótfelvételit. A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye keretében működő Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet az új tanévre 25 helyet hirdetett meg, ebből tizenhármat foglaltak el. A felvételi jelentkezést, ajánlóleveleket és felkészítő szemináriumot foglal magában. Utóbbi egy hetet tart, ahol előadásokon, városnézésen és lelki programon vesznek részt a papnövendékek. Pótfelvételit nem szervez az érsekség, mivel a nyári felkészítő kötelező jellegű, mondta el a Krónikának Korom Imre-György rektor. „A fiatalok érdeklődésében csökkenő tendencia vehető észre, mivel a papság kötelezettségeket és elhivatottságot követel, amitől a mai fiatalok kissé vonakodnak. Ennek ellenére a papképzésen mindig annyi hallgató vesz részt, amennyi szükséges" – fejtette ki a rektor. Fontos a jó példa Az utóbbi 25 évben mintegy felére csökkent a lelkészi hivatás iránt érdeklődők száma, ami a gyermekvállalási kedv csökkenésének is betudható, értékelte lapunknak Takó István, a Kolozsvári Egyetemi Lelkészség és a Szent Péter és Pál egyházközség plébánosa. „Ma már nincs három fia egy apának, akik közül egyet a hazának, egyet a Jóistennek és egyet a családnak adhatna" – emlékeztetett a múltbeli gyakorlatra. „A cölibátus nyilván komoly döntés elé állítja a katolikus fiatalt. Úgy tapasztaljuk, hogy a hivatást a Jóistentől kapjuk, és a vele járó lemondásokhoz is ad elég erőt, kegyelmet. Ilyetén arra is gondolhatnánk, hogy akkor Ő nem szólít meg elegendő fiatalt. Azt gondolom, hogy a Jóisten ma is szólít, szórja a magot, inkább a talaj előkészítésével van a baj" – hívta fel a figyelmet az egyetemi lelkész. Mint rámutatott, ezért is fontos a példamutatás. „Ez a mi feladatunk lenne. Sajnos mivel egyre kevesebben vagyunk, egyre több feladattal ezért elég nehéz jó példának lenni. Mi is éppen úgy rohanunk, mint a többiek általában, mi is éppen úgy ki vagyunk szolgáltatva a bürokráciának, hivatalnokokká redukáljuk sokszor magunkat és különböző szolgáltatásokat nyújtunk. Ilyesmire nem igazán vágynak a mai fiatalok" – részletezte Takó István. – Mindezek ellenére sok szép papi példa van, akik a Tűz vagy Forrás mellett mAradva, attól áthevülve vagy abból merítve nem tudnak túlpörögni, és nem fognak kiégni." Az egyetemi lelkész szerint a jó példa mellett a hivatás igazi presztízse is vonzóvá teheti a papi pályát. „Fontos meglátni és megtapasztalni, hogy ez tényleg valami nagyon szép és jó" – jelentette ki. Nemeshegyi Péter jezsuita atyát említette példaként, aki azért lett jezsuita, mert látta, hogy erre a szép és nehéz feladatra kevesen jelentkeznek. „Gondolom, ezen valóságokra »érzékenyekké« kellene nevelni a fiatalokat. És azt látom, hogy eléggé érzékenyek is sokan. Érdeklődnek, kérdeznek, kíváncsiak a hivatásomra, szinte vágyakoznak rá" – mesélte Takó István, aki szerint a gond az lehet, hogy a fiatalok nem mernek elköteleződni. „Kívülről szépnek látják, de azt már nem tudják elképzelni, hogy mit is jelentene nekik személyesen benne élni. Mert az elköteleződésben az a nehéz, hogy nem lehet kipróbálni. Lehet próbálgatni, próbálkozni, valamiféle tapasztalatot szerezni. De csak akkor tudom, hogy miről is szól, ha ráteszek mindent erre a lapra" – jelentette ki az egyetemi lelkész. Úgy vélte, a lelkészi hivatás kicsit az élsportolókéhoz hasonlítható, akik sok mindenről lemondanak, de ennek ellenére példájukkal erőt tudnak adni másoknak. S boldogok, hiszen legtöbbjüket maga az életforma teszi boldoggá. „Segíteni úgy tudunk, ha istenélményekhez próbáljuk elvezetni a fiatalokat, megtanítjuk igazán imádkozni, és nagyon komolyan figyelünk a kérdéseikre. Miközben ezt tesszük szinte önfeledten, előbb-utóbb csak akad valaki, aki ebben lát majd fantáziát, és meghallja a hívást" – összegzett Takó István. Kiss Előd-Gergely, Bede Laura, Pap Melinda | Krónika (Kolozsvár) 2017. május 23.Az elsőáldozás útravalója: élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosanA szó szoros értelmében örömvasárnapra ébredt május 21-én 47 kolozsvári és szászfenesi gyermek, amit nem csak a gyönyörű idő okozott, hanem elsősorban az a felejthetetlen lelki töltet, amellyel e napon gazdagodtak: szüleikkel, nagyszüleikkel és rokonaikkal, kispajtásaikkal együtt azért töltötték meg a kolozsvári Szent Mihály és a Szent Péter, valamint a Mindenszentek tiszteletére szentelt szászfenesi templomot, hogy első szentáldozáshoz járuljanak. A Szent Mihály egyházközség ifjú tagjai közül most harmincketten voltak elsőáldozók, őket Kovács Sándor főesperes-plébános irányításával Veres Stelian lelkész, Geréd István kántor-karnagy, György Noémi hitoktató és társai készítette fel a nagy napra. A Szent Péter egyházközségben 11 gyermek volt az egyházi ünnepség főszereplője, Takó István plébános és Mureşan Mária kántor irányításával, míg Szászfenesen a négy elsőáldozót Szőcs Béla plébános és Chinda Péter kántor készítette fel. A Szent Mihály-templomban az ünnepélyes liturgia kezdetén a szülők meghatódottan áldásukat adták gyermekeikre: „Istenem, minden ajándék és öröm osztogatója! Gyermekem elsőáldozásának boldog órájában megköszönöm Neked, hogy engem szülői örömben részesítettél. Tőled kaptam azt a jogot, hogy gondozzam és neveljem. Engedd, hogy most ünnepélyesen oltalmadba ajánljam őt. Istenem, te tanítsd gyermekemet igaz szeretetre. Őrizd meg őt tiszta szívű, jó embernek. Segítsd, hogy Szent Fiadhoz, Jézushoz hasonlóan növekedjen korban és bölcsességben előtted és az emberek előtt. Kérlek, tedd boldoggá most és örökre. Segítsd, hogy mindig választott gyermeked legyen Szent Fiad, Jézus Krisztus által. Ámen.” A gyermekek szóban és énekben külön-külön és együtt is hangot adtak hitüknek és örömüknek. Szent László évében vagyunk, azért elsőáldozásunk mottója: élj bölcsen, bátran, mértékletesen és igazságosan. Jézus, aki ezen erények legfőbb példaképe vagy, köszönjük, hogy összegyűjtöttél bennünket a Veled való találkozásra – mondták. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Kovács Sándor szentbeszédében hangsúlyozta: örömmel gyűltünk össze, mert ezek a gyermekek felvételt nyernek Urunk, Jézus Krisztus oltárközösségébe. A kenyér és bor színében Isten kinyilvánítja végtelen szeretetét nekik, akik már nagyon várták ezt a boldog találkozást. Keresztény életünkben az erények gyakorlása által jutunk el a krisztusarcúságra, és ezek megtartó ereje segít megmaradni az Atya szeretetében. Legyetek mindig készen arra, hogy mindenkinek válaszolni tudjatok, aki kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletteljesen és jó lelkiismerettel tegyétek – mondta a főcelebráns. A prédikáció után került sor a keresztségi fogadalom megújítására, melynek bevezetőjében a főcelebráns tudatosította a gyermekekkel: keresztségük óta az Anyaszentegyház közösségébe tartoznak. „Valamikor szüleitek hoztak el benneteket a templomba, hogy a keresztség által Isten gyermekei legyetek. Akkor ők vallották meg hitüket és erre a hitre kereszteltünk meg titeket. Azóta sokat törődtek veletek, gondoskodtak rólatok, tanítottak minden szépre és jóra. Most eljött ez a szent nap, amikor már saját magatok jöttetek ide, hogy találkozzatok Jézus Krisztussal, a mi Istenünkkel a szentáldozásban. Ez a találkozás őszinte, szerető hitet kíván tőletek. Ezért újítsuk meg a keresztségi fogadalmunkat, ti immár saját szavaitokkal és elhatározásotokkal.” A liturgia felajánlási részében mindhárom templomban a gyermekek vitték az oltárhoz az adományokat: a virágokat, az égő gyertyát, a kenyeret, a bort – jelezve, hogy az elsőáldozás után ők is környezetük fényeivé válnak s hogy az emberi munka gyümölcse a szeretet és az öröm jelképe. Majd az első szentáldozásukat követően, örömtől csillogó arccal énekelték: Irgalmas Istennek csodálatos volta, kenyérnek színében, magát nekünk adta. Maradj nálam Jézus, szeretlek én Téged, te taníts, te nevelj, add meg segítséged! Az elsőáldozók szép, tisztán előadott énekeit és értelmes felolvasását hallva, megerősödött bennünk az a meggyőződés, hogy személyükben és szeretteikben van a keresztény jövőnk biztonsága. Ezt átérezve a jelenlevő hívek meghatódva imádkoztak értük, életútjukért. Fodor György / Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 28.„Por és Istenpor vagyunk…”Milyen lesz az a visszaröpülés, /amiről csak hasonlatok beszélnek, olyanfélék, hogy oltár, szentély, / kézfogás, visszatérés, ölelés, fűben, fák alatt megterített asztal, / hol nincs első és nincs utolsó vendég, végül is milyen lesz, milyen lesz / e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás, visszahullás a fókusz lángoló / közös fészkébe? – nem tudom, és mégis, hogyha valamit tudok, / hát ezt tudom, e forró folyosót, e nyílegyenes labirintust, melyben / mind tömöttebb és mind tömöttebb és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk. (Pilinszky János) Karácsony második ünnepén, Szent István első vértanú napján különösen nehéz szavakat találni a búcsúzáshoz, a búcsúztatáshoz. Az isteni ige megtestesülését ünnepeljük, azt, hogy az örökkévaló Isten szent fiában a történelemben tapasztalható, mondhatni fogható módon kimondta, kinyilatkoztatta magát és kétezer évvel ezelőtt konkrét választ adott két nagyon fontos kérdésre. A megtestesülés óta már nem mondhatjuk, hogy nem tudjuk, milyen az Isten. Isten olyan, mint a megtestesült ige, Jézus Krisztus. És ha azt kérdezik tőlünk, hogy milyen emberré kell lennünk, akkor a választ szintén Jézus Krisztusban maga a Teremtő adja meg nekünk. Olyanokká, mint Jézus Krisztus. S amikor most a főesperes úr koporsója mellett hitvallást teszünk az ige megtestesüléséről, akkor azt is hozzá kell tennünk a hitvallásunkhoz, hogy minden emberi életben, minden hittel megélt, reménységben megharcolt és szeretetben odaadott életben a sokszor oly távolinak tűnő, „rejtőzködő” Isten mutat meg magából egy darabot. József Attilával vallom én is most e koporsó mellett: „Bölcs, vén könyvekben áll, hogy por vagyunk. / De én, aki a füvek beszédjét / S a kométák dübörgését delelőtökre terelem, / Tudom, hogy nemcsak por vagyunk: / Por és Istenpor vagyunk. / Visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek.” Egy történet szerint két szerzetes azt olvasta valahol, hogy messze tőlük létezik egy hely, ahol az ég és a föld összeér, egybeáll. Éppen ezért elindultak, hogy megkeressék ezt a helyet. Hosszú, fáradságos út után, sok-sok viszontagság közepette, de nagyon sok szép tapasztalatot szerezve fáradtan érkeztek meg a helyhez, ahol egy ajtóba botlottak. Miután bátorságukat összeszedve, de mégis félve-remegve beléptek az ajtón, rá kellett döbbenniük, hogy az ajtón keresztül abba a cellába léptek be, ahonnan nagy reményekkel egykor elindultak. A hely, ahol a föld és az ég összeér, nem más, mint az a tér, ahol éppen most vagyunk, nem más, mint a testünk, amely lélegzik még, nem más, mint a lelkünk, mert test, szellem és lélek hármasságában és mégis egységében élünk mindaddig, amíg nem marad más belőlünk, mint a lelkünk, az „Istenpor”, csak néhány porszem és a szeretni tudásunk. Ezekben az órákban nem az a dolgunk, hogy elhunyt testvérünk életét méltassuk, hanem hogy Isten igéjének vigasztalását befogadjuk abban az eucharisztikus közösségben, amellyel maga a testté lett ige, az Úr Jézus Krisztus jön közénk a maga valóságos jelenlétével és vigasztalásával. Mindezek mellett persze engednünk kell, hogy e vigasztalás elhunyt testvérünk életéből áradjon ránk. Főesperes urat jó negyedévszázaddal ezelőtt ismertem meg, amikor még olyan serdülő fiatal voltam, aki egyszerre küszködött a lázadó korszakával és a biztonság, a biztos pontok keresésével. „Mindentől messze, de a szívhez közel, csinálj csodát és én elhiszem, hogy kell egy rendszer, ami nem mozog…”, valahol ezzel az életérzéssel, ettől a vágytól hajtva kerestem valami biztosat. Nagy kegyelemként éltem meg, hogy pont akkor, 14 évesen, Székelyudvarhelyen, az általa szervezett és vezetett egyházközségben egy olyan egyházképem alakulhatott ki, ami a biztonságról beszélt, ahol biztonságban tudhattam magam, ahol jó volt részt venni a szentmiséken, zarándoklatokon, ifjúsági órákon, hittanórákon, mondjam ki: ahol jó volt katolikusnak lenni. A pezsgő vallási élet, amelyet ott szervezett, sokunknak volt mentsvára és melegágya, sok nem csak papi, de tanítói, orvosi, színészi, és ki tudja még hányfajta hivatásnak. Élmény volt a Szent Miklós hegyére járni, oda tartozni és megtapasztalni, hogy a sokszor merevnek tűnő struktúrák mögött hiteles élet alakulhat, amely az egyházhoz való hűségből és szeretetből fakad. Azt tapasztaljuk, hogy minden ember élete valamilyen projekt mentén alakul. Mintha csak akkor lenne jogunk az élethez, ha valami nagy projekt részesei vagy éppen levezénylői lehetünk, mintha csak akkor lenne az élet vállalható, ha egy személyes nagy projekt igazolná azt. Főesperes úr életéből számtalan nagy projektet említhetnénk, amiket ő tényleg úgy harcolt meg és vitt teljesedésbe, mintha a saját élete függött volna tőle, mintha a saját értékessége, az életének értelme lenne az. Mindig azon volt, hogy valami újat, szebbet, jobbat hozzon létre és másokat is motivált, hogy kezdeményezzenek, lépjenek, tervezzenek. Amikor kicsinyhitűen én magam kerültem olyan helyzetbe, hogy a szükség egy ilyen projekt kivitelezésére indított, ő maga volt, aki bátorított: „hozzá kell fogni, István, minden esélytelenség ellenére, még a félelmeid ellenére is – mondta nekem, mert ha nem fogunk hozzá, nem lesz soha semmi”. S valahogy így lett az ő tervei mentén gabonásból hittan és ifjúsági terem Csíkszentgyörgyön, ferences zárda, óvoda a Mallersdorfi nővéreknek, szép modern temploma a Bethlen-negyedieknek, papi öregotthona az egyházmegye kiérdemesült papságának, Márton Áron ifjúsági háza, és még ki tudja mi mindene a Székelyudvarhelyieknek, így lett önálló plébániája a szombatfalviaknak, temploma a boldogfalviaknak, Szent István temploma a Donát negyedieknek, bölcsődéje és óvodája sok magyar katolikus és nem katolikus gyermeknek, szállása sok Kolozsváron tanuló székelyföldi egyetemistának, hogy csak a fontosabb projekteket említsem. Sokszor kérdeztem, hogy mi szükség az ezekért vállalt sok vitára, küzdelemre, konfrontálódásra, álmatlan éjszakára, konfliktusra emberekkel, tervezőkkel, kivitelezőkkel, paptestvérrel, elöljárókkal. Nem találtam más választ, mert nem is kaphattam, mint azt, hogy Isten és az egyház iránti szeretet miatt és csakis ebből kifolyólag, mert csak emiatt érdemes. Az egyházáért mindent képes lett volna odaadni és feláldozni: pénzt, energiát, időt, kapcsolatait, sokszor családtagjait, álmait. Mindezek mellett és mögött nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a főesperes úrnak nem csupán kövekhez köthető tervei voltak. A közösségépítés és -formálás olyan formáját művelte mindenekelőtt Csíkszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen, amelyben a személyességnek hihetetlen szerepe volt. Nem legenda, hogy név szerint ismerte a csíkszentgyörgyieket, és ha egy nevet említettünk neki akár Udvarhelyről, akár kolozsvári hívei közül, rögtön tudta kötni azt, nem csupán egy lakcímhez, de egy fontos eseményhez, élethelyzethez, sokszor gondhoz, problémához. És nem csak ezek a kedves ismerősök, egykori hívek és éppen aktuális rábízottak, de bárki, aki szükséget szenvedett valamiben, aki kért tőle valamit, az nem távozhatott üres tarisznyával, mert figyelmességben és nagyvonalúságban nem lehetett versenyezni vele. Egyszerűen képtelen volt elviselni, hogy ő ne tudjon segíteni, hogy ne találjon valami megoldást, hogy ne olyan megoldást találjon, ami valóban segítségére van a szükséget szenvedőnek. Főesperesként mindig igyekezett bizalmasan kezelni papjai gondját, kiállni mellettük, ha bármivel kikezdték őket. Nagy álma volt, hogy a „kőszentmihály” terv, a templom restaurálását megvalósíthassa, levezethesse. És ez most nem adatott meg neki. Kicsit olyan ez most, mint Dávid király templomépítési projektje, amit az Úr nem írt alá Dávidnak. Nátán próféta tolmácsolta neki a drámai üzenetet. A halálos ágyon kiesik a kezünkből minden projekt. Az életünk projektek mentén teljesedik ki, de soha nem projektjeink által teljesedik be! A halálos ágyon elveszítjük az általunk kontrollált biztonságunkat, elveszti számunkra az értékét mások elismerése és elporlad korábbi hatalmunk és sok önző akaratunk. Választás elé kerülünk, a sok kicsi választás után végre az igazi döntés elé: én akarom adni magamnak az életet vagy a Jóistentől fogadom el azt. Amikor már tudtuk, hogy baj van, írtam neki egy smst, amelyben ez állt: „Imádkozom érted! Bízom benne, hogy ebben a helyzetben is tapasztalod a Jóisten jelenlétét, és most csak az Ő jelenlétére összpontosítasz.” A legutolsó találkozásunkkor tudta, hogy az egyetemisták esti miséjére siettem. Búcsúzáskor csak ennyit mondott: Üdvözlöm a fiatalokat, a rád bízottakat! Amikor már tényleg csak a betegségére kellett volna összpontosítania, akkor is megmaradt ilyen figyelmesnek, érdeklődőnek. Én ezt a lelkigyakorlatozást láttam ebben a kegyetlen folyamatban, amit végig kellett élnie az elmúlt két hónapban. Szépen, lassan engedte el a projektjei által megteremtett biztonságát, elengedett mindenféle elismerést és hatalmat, és az akaratából és akaratosságából is csak arra őrzött meg egy parányit, hogy kapcsolatban maradhasson a látogatóival, mellette virrasztó rokonaival, lelki gyermekével, a szentségeket kiszolgáltató „papfiaival” és paptestvéreivel. Gyakran imádkozták Szent Ignác suscipe-imáját: Vedd Uram, és fogadd el teljes szabadságomat, emlékezetemet, értelmemet és egészen akaratomat. Mindenem, amim van, és amivel rendelkezem. Te adtad nekem mindezt, neked Uram visszaadom. Mindenem a Tiéd, rendelkezzél vele akaratod szerint. Add nekem a szeretetet és kegyelmet, mert ez elég nekem. Szépen ment el! Mintegy belelehelve lelkét Teremtője biztos karjaiba, egyesülve azokkal, akik megelőzték őt ebben a nagy elengedésben és átmenetben. Az „Istenpor”, amit magában hordott immáron, örökre egyesült azzal az Istennel, akitől származott, és akit magában hordozva tanúskodott földi életében. Amikor most utolsó útjára indítjuk, hogy ott nyugodjon, ahol végakarata szerint nyugodni kívánt, adjunk hálát érte, köszönjük meg mindazt, amivel általa a Teremtő megajándékozott minket, és valljuk meg mi is a költővel, hogy nemcsak por, de Istenpor vagyunk. S visszahullván / A por a porral elkeveredik, / Visszahullván / így keveredik el Istennel a lélek. Ámen. Takó István plébánosnak, egyetemi lelkésznek a Szent Mihály-templomban Kovács Sándor lelki üdvösségéért bemutatott szentmiséjén elhangzott prédikációja Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-10
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
